Elkötelezett, jól kiképzett honvédek képesek tenni a hazájukért

Forrás: MTI

Csak elkötelezett, a szakmájukat jól értő, jól kiképzett, fegyelmezett honvédek képesek érdemben tenni a hazájukért – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a honvédtisztjelöltek ünnepélyes eskütételén a fővárosi Kossuth Lajos téren, a Parlament épülete előtt.

A miniszter arról beszélt, a világ nem lett sem békésebb, sem kiszámíthatóbb, ma sem tudjuk, mit hoz a jövő. Minden hadseregnek fel kell készülnie.   

Közölte: egy évvel ezelőtt senki sem gondolta, hogy egy szomszédos országban polgárháború tör ki, amelyben egy civil utasszállító repülőgép is áldozatul esik. Egy évvel ezelőtt senki sem gondolta, hogy egy újonnan felemelkedő terrorista szervezet felborítja mindazt, amiért a NATO egy évtizeden át dolgozott Irakban.   

Hende Csaba kitért arra, hogy régen azt mondták: "ha békét akarsz, készülj a háborúra". Most, az első világháború kitörésének századik évfordulóján a honvédelmi tárca vezetője szerint azt mondjuk: "ha békét akarsz, emlékezz a háborúra". Emlékezni kell a sok áldozatra, a katonák helytállására, bátorságára, hősiességére, a katonai teljesítményre.   

A miniszter szerint csak megfelelő felszereléssel és fegyverzettel lehet katonai feladatokat végrehajtani s csak elkötelezett, a szakmájukat jól értő, jól kiképzett, fegyelmezett honvédek képesek érdemben tenni a hazájukért. Megjegyezte: "tudnunk kell azt is, hogy csak a nemzet által szeretett és az állam által megbecsült honvédség lehet sikeres".   

Kiemelte: csak az az ország élhet szabadon, csak az a nemzet maradhat meg, amelyik képes gondoskodni a maga védeleméről.   

Hende Csaba a 119 leendő honvédnek azt mondta: „a nemzet bízik bennetek és ti is bizton számíthattok a magyar államra, szolgáljatok a hazáért mindhalálig”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!