Emmi: csökken a szakok száma a felsőoktatásban

Forrás: MTI

Elvégezte a bolognai rendszer felülvizsgálatát az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felsőoktatásért felelős államtitkársága. A kormány célja, hogy a szakok számának csökkentésével megteremtse a képzés, valamint a gazdasági és társadalmi elvárások közötti összhangot, javítva az oktatás, a foglalkoztatás és a gazdaság versenyképességét. A tárca pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az előterjesztés alapján a felsőoktatási intézmények újra osztatlan formában képezhetik majd a pszichológusokat és az elméleti közgazdászokat, továbbá létrejön az ugyancsak ötéves agrármérnöki képzés is. Alapképzésben és mesterképzésben sem szűnik meg a kommunikáció és médiatudomány szak, ugyanakkor megszűnik a felsőoktatási szakképzésben és a szabad bölcsészet szak külön szakirányaként. A megszüntetésre javasolt szakok között továbbra is szerepel viszont a nemzetközi tanulmányok alapszak - amely mesterképzésben viszont megmarad - és a terminológia mesterszak.

A javaslat szerint a mérnökképzésben is várható változás: a munkaerőpiac sokkal specifikusabb és magas szintű tudással rendelkező mérnököket igényel több területen. Ezért kivezetnek néhány olyan alapképzési szakot, amelyek nem specifikus szakmára készítenek fel, mint például a műszaki menedzser és az ipari terméktervező mérnök, azonban ezek a mesterképzésben megmaradnak.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!