Évnyitó tankönyvek nélkül

Forrás: Magyar Nemzet

A Magyar Bálint által bevezetett, de Hiller István alatt debütáló tankönyvreformnak nevezett rendelet miatt közel félmillió tankönyv már biztosan nem érkezik meg tanévkezdésre az iskolákba – írja a Magyar Nemzet.

A lap információi szerint a jogszabályban előírt szigorítások miatt át kellett íratni és újra kellett engedélyeztetni a köteteket, ám az oktatási tárca háttérintézménye óriási csúszásokkal adja ki az engedélyeket.

Safranek László, a Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete (TVOT) terjesztői tagozatának elnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta, óriási pluszköltséggel járó javítást általában időben el is végezték a kiadók, ám vannak olyan könyvek, amelyek már három, négy hónapja fekszenek a hivatal asztalán, döntés azonban még mindig nincs róluk. A szakember úgy vélte, azok a tankönyvek, amelyeket augusztus 20-ig nem gyártottak le, már biztosan nem érkeznek meg időben az iskolákba.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!