Felújítják a Szent János Kórház nővérszállóját

Az egészségügy lemaradását, hátrányát nem lehet pár nap alatt ledolgozni, azonban a kormány 2010 óta 500 milliárd forintot fordított a kórházak megújítására – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten, a Szent János Kórház nővérszállójának felújítása kapcsán.

kdnp.hu – MTI, kormany.hu

Belső lapos

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Szent János Kórház felújítás alatt álló nővérszállójánál tartott sajtótájékoztatón úton 2017. július 17-én. A nővérszálló 130 millió forint uniós és 350 millió forint kormányzati támogatásból újul meg. (MTI Fotó: Bruzák Noémi)

A felújítások és eszközbeszerzések mellett a miniszter szükségesnek nevezte az ágazatban a bérfejlesztést, ami 2010 óta két ütemben meg is történt. Mint utalt rá, béremelésre korábban 300 milliárd forintot, 2016 szeptemberétől 2017 végéig pedig újabb 100 milliárdot fordítanak.

„Szükség van arra, hogy a gazdaság növekedésével párhuzamosan ebben az ágazatban is a bérek egyre versenyképesebbek, magasabbak legyenek" – fogalmazott, hozzátéve: az az áldozatos munka, amit az egészségügyben dolgozók végeznek, az ennél jóval nagyobb támogatást is indokol.

Varga Mihály kitért arra, hogy a rezidenseknek 50 ezer forintos plusz támogatást tud nyújtani a kormány a következő hónapokban, ami szintén azt a célt szolgálja, hogy rendelkezésre álljon a megfelelő munkaerő az ágazatban.

A nővérszálló felújítása azért fontos – emelte ki –, mert a környezet megújítása is hozzá kell, hogy tartozzon az egészségügyhöz, hiszen fontos, hogy a ledolgozott órák után milyen körülmények között tudnak pihenni az alkalmazottak.

Varga Mihály a Szent János Kórház ellátási körzetéhez tartozó II. kerület országgyűlési képviselőjeként külön köszönetét fejezte ki azon helyi lakosoknak és lokálpatriótáknak, akik az intézmény megújítását kezdeményezték. Ez a megújítás csak egy része annak, ami az egészségügyben történik, szükség van arra, hogy további felújítások, átalakítások történjenek – tette hozzá a politikus.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!