Felelőtlenül viselkedett az ellenzék a szavazásoknál

Forrás: MTI

A Fidesz frakcióvezetője rendkívül felelőtlennek tartja a keddi parlamenti szavazásoknál tanúsított ellenzéki magatartást, amellyel veszélybe sodorták egy fontos törvény elfogadását. Rogán Antal kifejtette: szerinte az ellenzék csak azért utasította el az egyes jogállási törvények módosítását, mert annak volt kétharmados része, és ezért presztízskérdésnek tekintették az ügyet.

Az Országgyűlés kedden több ponton módosított egyes jogállási törvényeket: a változtatások egyike kimondja, hogy a közszféra azon dolgozóinak, akiket köztörvényes bűncselekmény miatt büntetőeljárás alá vontak, tájékoztatniuk kell munkáltatójukat a meggyanúsításukról. Erre az ellenzéki pártok nemmel szavaztak, mert egyáltalán nem a törvény tartalma érdekelte őket, hanem presztízsből szavaztak nemmel még a feles részekre is – mondta Rogán Antal.

A frakcióvezető azt is elmondta, hogy Kósa Lajos Fidesz-alelnök tévedésből nyomott nemet egy kétharmados voksolásnál, de mivel kötelező szavazás volt a frakcióban, 100 ezer forintos büntetésre számíthat.

Azt, hogy a közigazgatási tárgyú törvények kétharmados részének elfogadását illetően az MSZP - egy jobbikos képviselő távolmaradására hivatkozva - "Fidesz-Jobbik-koalíciót" emlegetett, Rogán Antal nevetségesnek nevezte. Megjegyezte, hogy néhány hete Gyurcsány Ferenc és más baloldali képviselők hiányoztak kétharmados szavazásoknál. A Fidesz frakcióvezetője szerint az MSZP-től különösen felháborító ez a felvetés, miután például Tapolcán, de az ország több más településén is Jobbik-MSZP-koalíció kormányoz.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!