Fidesz: nem engedjük el a segítségre szorulók kezét

Forrás: MTI

A Fidesz elítéli a szegregáció minden formáját, és nem engedi el a segítségre szorulók kezét, mindenkinek biztosítja a felemelkedés esélyét – közölte a kormánypárt pénteken az MTI-vel.
 
A Fidesz azt követően közölte ezt, hogy az MSZP közleményben azt írta: a köznevelési törvény Országgyűlés előtt lévő módosításának egyes passzusai alkalmasak az iskolai szegregáció legalizálására.
 
A Fidesz reagálásában leszögezte: visszautasítják a baloldal „vádaskodását", és hozzátették, a törvénymódosítás éppen azt a célt szolgálja, hogy a létező szabályok részleteinek kidolgozásával, egyértelművé tételével óvja a diákokat a visszaélésektől, a törvénytelen, hátrányos megkülönböztetéstől.
 
„A baloldal nyolc évig volt kormányon és nemcsak eltűrte, de mélyítette a gyermekszegénységet" – olvasható a közleményben.
 
A legnehezebb helyzetben élő gyermekeket szociális gyermekétkeztetéssel, ingyenes tankönyvvel, kormányzati ösztöndíjjal segítik abban, hogy ki tudjanak törni a szegénységből – írták.
 
A gyermekétkeztetésre és a szociális ellátásokra lényegesen több pénzt fordítanak jövőre, mint az idén: 16 milliárd forinttal emelkedik a szociális szolgáltatásokra, gyermekvédelmi és gyermekjóléti szolgáltatásokra szánt állami keret.
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!