Fidesz: ugyanazok osztozkodnak a baloldalon, akik tönkre tették az országot

A Fidesz szerint a baloldalon ma ugyanazok osztozkodnak, akik egyszer már tönkre tették az országot és ha újra lehetőséget kapnának, ismét tönkre tennék.

kdnp.hu – MTI

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: már megint ugyanazok a „levitézlett" politikusok lökdösődnek, tülekednek a színpadon, veszekednek, osztozkodnak a még meg sem szerzett hatalmi pozíciókon, a különböző listás helyeken.

Botka László ugyanolyan szocialista jelölt, mint az elődei, bár szívesen tenne úgy, mintha nem lenne köze az elmúlt időszak politikájához, de 20 éve része az MSZP vezetésének és politikájának, s ugyanott folytatná, ahol Gyurcsány Ferenc abbahagyta – mondta. Felidézte, hogy a két politikus együtt szavazott meg minden olyan megszorítást, minden olyan intézkedést, amely ártott a magyar embereknek, nehéz helyzetbe hozta a magyarokat, a munkából élőket és a nyugdíjasokat.

Kifejtette: ugyanez igaz Gyurcsány Ferencre, akinek neve egész korszakot fémjelez, és a Bajnai-stábra, a liberálisokra és az egész „leszerepelt csapatra".

Ők ugyanazok a szereplők, akik amikor kormányon voltak, gyakorlatilag romlásba döntötték az országot, elvettek az idősektől egyhavi nyugdíjat, a közalkalmazottaktól egyhavi bért, duplájára emelték az élelmiszer áfáját, elvették a családi adókedvezményt, az otthonteremtési kedvezményeket. Emellett magyar családok százezrei kerültek a devizahitelek csapdájába, bevezették a vizitdíjat, a kórházi napidíjat, a tandíjat, háromszorosára emelték a gáz árát, meg akarták adóztatni a családi pótlékot és a nyugdíjat, bevezették az ingatlanadót – sorolta.

Ugyanazok osztozkodnak, akik egyszer már az országot tönkre tennék, és ha lehetőséget kapnának megint tönkre tennék, s bevándorlók tömegeit engednék az országba külföldi nyomásra – összegzett a kormánypárti politikus.

Kérdésre a Jobbik plakátjainak eltávolításáról azt mondta: az ellenzéki párt titkolja mit, mennyiért és milyen feltételekkel kapott Simicska Lajostól. Ez nyilvánvalóan felveti a tiltott pártfinanszírozás gyanúját – közölte.

A törvények mindenkire vonatkoznak, a Jobbikra és Simicska Lajosra is, ezeket be kell tartani – jelentette ki, hozzátéve: egyre nehezebb helyzetbe került a Jobbik politikailag, és össze-vissza csapkod.

A Jobbik nem üzleti vállalkozás, hanem politikai párt, nem titkolózhat – hangoztatta Hidvéghi Balázs.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!