Folytatódik a belvárosi templom renoválása

Forrás: MTI

Új lendületet kapott a belvárosi főplébánia-templom renoválása. A fővárosi önkormányzat támogatásával hamarosan felújítják a tető kétharmadát, és ígéretet kaptak a fővárostól arra, hogy az év végéig befejezik a tetőzet teljes helyreállítását, ami 2006 óta húzódik – mondta Osztie Zoltán az MTI-nek. A plébános közölte: a Március 15. téren álló katolikus templom más helyeken azonban életveszélyes állapotban van 2006 óta, mert a vakolat potyog, még a tornyokról is. Az életveszély megszüntetésére szeretnének pályázaton pénzt elnyerni. A mintegy másfél milliárd forintos beruházás pályázati anyagának elkészítése azonban 100 millió forintba kerül, mert a dokumentációnak sokféle szakember véleményének összességét kell tartalmaznia – közölte Osztie Zoltán.

+

A belvárosi Nagyboldogasszony-templomot 1048-ban alapították, az épület a XII. században készült el, mai formáját a XVII. században nyerte el.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!