Formálódik a nyelvoktatási stratégia

kdnp.hu
Forrás: MNO

A hetedik évfolyamtól bevezetnék a második idegen nyelv tanítását, és emelnék a nyelvórák számát az általános iskolákban. Minden középiskolában kötelező lenne két, a szakiskolákban egy idegen nyelv oktatása. A felsőoktatásba való bekerüléshez legalább egy középfokú nyelvvizsgával kellene rendelkezni, és az egyetemeken is kötelező lenne idegen nyelvet oktatni hat féléven keresztül – derül ki A magyarországi idegennyelv-oktatás fejlesztésének koncepciója az óvodától a diplomáig címet viselő tervezetből. A formálódó nyelvoktatási stratégia célja, hogy az államilag finanszírozott köz- és felsőoktatás biztosítsa két, szakiskolai képzés esetén egy idegen nyelv elsajátítását.

A koncepció szerint a nyelvi képzés átalakítására azért van szükség, mert a magyar munkavállalók hátrányos helyzetben vannak a nemzetközi tudományos életben és a munkaerőpiacon, hiszen nagyon kevesen beszélnek megfelelő szinten nyelveket. A stratégia szerint az idegennyelv-tudás megszerzésének elsődleges terepe a közoktatás. Az óvodában nem teszik kötelezővé az idegennyelv-tanulást, amit elsősorban szervezési nehézségekkel, a folytonosság hiányával és finanszírozhatósági problémákkal indokolnak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!