Gázkazán és gázkonvektor cserével folytatódik az Otthon Melege Program [+videó]

Folytatódik az Otthon melege program, csütörtökön megjelenik a családi házak és társasházak komplex fűtéskorszerűsítését, kazán- és konvektorcseréjét, illetve a kiegészítő elemek, például kémények felújítását, cseréjét támogató pályázat – mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

kdnp.hu – MTI, kormany.hu

Belső lapos

Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár (Fotó: Pongrátz Anita/NFM)

Az államtitkár közölte, hogy a támogatási kérelmeket június 6-tól elektronikus úton lehet benyújtani a pályázati portálon keresztül ügyfélkapus regisztrációval, egy pályázó legfeljebb 700 ezer forintot kaphat, a vissza nem térítendő támogatás összege nem haladhatja meg a felújítás teljes költségének a 40 százalékát.

Szabó Zsolt szerint a 3,5 milliárd forintos keretösszeg mintegy 7 ezer háztartás fűtésének korszerűsítésére lehet elegendő. Hozzátette, hogy a pályázatba a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) lakóépületek energiahatékonyságát támogató, visszatérítendő támogatását is be lehet vonni legfeljebb 50 százalékos arányban, 10 százalékos önerő mellett.



Elmondta, hogy hasonló, komplex, kéményátépítést is támogató pályázat még nem jelent meg, a kiírás szerint valamennyi anyag- és szolgáltatási költség elszámolható, ami a beruházáshoz kapcsolódik, így például radiátorok, hőszabályozók, és korszerű, energiahatékony konvektorok beszerzésére is lehet fordítani a támogatást.

Az államtitkár bejelentette azt is, hogy az Otthon melege program várhatóan májusban újabb, 700-800 millió forintos keretösszegű pályázat kiírásával folytatódik, amely a háztartási gépek (hűtő- és fagyasztógépek, illetve mosógépek) cseréjét támogatja majd.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!