Gazdaságfejlesztési forrás nyílik a muravidéki magyar vállalkozások számára

Félmilliárd forint gazdaságfejlesztési forrást biztosít Magyarország a muravidéki magyar vállalkozásoknak 2017-ben – mondta Kiss-Parciu Péter határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár telefonon az MTI-nek kedden.

kdnp.hu – MTI

A politikus egy lakossági fórumon vett részt a muravidéki Dobronakon, ahol háromszáz érdeklődő előtt jelentette be a Kárpát-medence legkisebb határon túli közösségét célzó gazdasági fejlesztési program indítását.

Kiss-Parciu Péter elmondta, hogy három kategóriában hirdetnek pályázatot a térségben. Az elsőben a mezőgazdasági tevékenységet támogatják, azon belül is a parasztgazdaságokat, hogy azok versenyképessé válhassanak. A másodikban a kis- és középvállalkozók pályázhatnak eszközbeszerzésre, illetve kisebb beruházásokra. A harmadik a turizmus fejlesztését célozza meg, ebben mikro- és kisvállalkozások pályázhatnak kapacitás bővítésre és innovációra.

Hozzátette: a pályázatokat május elsejétől lehet benyújtani május 31-ei határidővel, majd ezt követően egy legfeljebb 90 napos értékelési folyamat következik, miután a jóváhagyott pályázatok vissza nem térítendő anyagi támogatásban részesülnek.

Kiemelte: örül annak, hogy sokan voltak a fórumon. „A nagy számú közönség egyben garanciát is jelent arra, hogy lesz megfelelő számú pályázó, és megfelelő számú színvonalas pályázat, amelyen keresztül a félmilliárd forint a lehető leghatékonyabb módon kerül felhasználásra a muravidéki magyar emberek érdekében" – fogalmazott Kiss-Parciu Péter.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium muravidéki partnere a Magyar Regionális Nemzetiségi Fejlesztési Intézet Lendva nevű helyi szervezet. Feladata a pályázati feltételek megjelentetése, a pályázatok befogadása, továbbá tanácsadás, a pályázatok értékelése és felterjesztése. A szervezettel kedden írt alá együttműködési szerződést a minisztérium képviselője.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!