A GDP 4,7 százalékát fordítja a családok támogatására a kormány a jövő évben

Jövőre a kormány a GDP 4,7 százalékát fordítja támogatások, illetve adókedvezmények formájában a családok támogatására, ez az összeg európai uniós összehasonlításban is kimagaslóan magas érték – mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

kdnp.hu – MTI

Az államtitkár hozzátette: ha az Országgyűlés megszavazza a 2018-as költségvetést, akkor további elemekkel bővül majd a családtámogatási rendszer. Példaként említette, ha egy család lakás célú jelzálog hitellel rendelkezik és harmadik gyermeket vállal, akkor a gyermek megszületését követően törlesztő részlete 1 millió forinttal csökken. Ha a harmadik gyermek után még több gyermek születik a családban, akkor annyiszor csökken 1 millió forinttal a család törlesztő részlete, ahány gyermek születik még – mondta.

Banai Péter Benő kiemelte: alapvető cél, hogy Magyarországon minél több gyermek szülessen.

Az államtitkár közölte: az államháztartás hiánya 2010 óta stabilan 3 százalék alatt volt, 2018-ban pedig elérheti a 2,4 százalékot.

„Ez azért fontos, mert a családtámogatások és azok a lépések, amelyek az ország biztonságát szolgálják, úgy tudnak megvalósulni, hogy mindezekhez a magyar gazdaság adja a fedezetet és az ország nem fog eladósodni" – mondta az államtitkár.

Hozzáfűzte még, hogy 2018-ban is a reálbérek érdemi növekedésével és a foglalkoztatottak számának növekedésével számolnak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!