Gyurcsány több százezer rászoruló gyermeket hagyott étkezés nélkül

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként több százezer rászoruló gyermeket hagyott étkezés nélkül és a sorozatos megszorításokkal mélyítette a szegénységet.

kdnp.hu – MTI

A nagyobbik kormánypárt ezt ara reagálva közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke azt mondta, pártja kormányra kerülve felszámolná a gyermekéhezést.

A Fidesz-frakció reagálásában azt írta, kormányzásuk óta a gyermekes családok az elsők, az adócsökkentések és béremelések mellett, minden eddiginél több gyermek részesül ingyenes tankönyvellátásban és gyermekétkeztetésben.

Hangsúlyozták, hogy a kisgyermekek 90 százaléka ingyen étkezik, a rendszerváltás óta a legtöbb pénzt fordítják a gyermekétkeztetésre, két és félszeresét annak, mint amennyit a baloldal költött erre. Hozzátették, hogy a szünidőben is biztosítanak ingyenes étkezést, és jelentősen csökkent a legfontosabb élelmiszerek áfája.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!