A Hübner cég 125 új munkahelyet hoz létre Nyíregyházán

A német tulajdonú Hübner-H Gumi- és Műanyagipari Kft. mintegy 3,4 milliárd forint beruházással bővíti a nyíregyházi járműipari gyártóüzemét, ezzel 125 új munkahelyet hoz létre, a fejlesztéshez a magyar kormány 844 millió forint vissza nem térítendő támogatatást ad egyedi kormány döntés alapján – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

kdnp.hu – MTI

Belső lapos

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Hübner-H Gumi- és Műanyagipari Kft. beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) fővárosi székházában 2017. július 27-én. (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

A miniszter hangsúlyozta: a magyar gazdaság versenyképességét mutatja, hogy a világ számos országában jelentős gyártóbázissal rendelkező, csúcstechnológiát alkalmazó német cégcsoport Nyíregyházát választotta gyártásbővítő beruházásának helyszínéül.

A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy a Hübner német vállalatcsoport régi hagyományokkal rendelkezik a tömegközlekedési eszközök gyártásában. Az 1946-ban alapított Hübner vállalat nevéhez jelentős ipari teljesítmények, innovációk fűződnek. Például a Franciaország és Nagy-Britannia között lévő csatorna alagútban az autókat szállító vonatok gumicsatlakozásait ez a cég kezdte gyártani – tette hozzá a miniszter.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a 2015. és a 2016. magyar beruházási rekord éveket követően az idei esztendő első félévi adatai alapján reális az esély arra, hogy Magyarországon 2017-ben újabb csúcsot érjenek el az itteni beruházások. Az idén az első félévben 47 új magyarországi befektetésről állapodtak meg a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) közreműködésével a tavalyi egész évi, rekordot jelentő 71 projekttel szemben – mondta a tárcavezető.

A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: a beruházásokért folyó nemzetközi versenyben való sikeres szereplés érdekében Magyarország biztosítja a legjobb befektetési környezetet Európában, itt van a legalacsonyabb társasági adó, személyi jövedelemadó, a munkára rakódó közteher pedig folyamatosan csökken.

Szijjártó Péter kitért arra, hogy a magyar-német gazdasági együttműködés fontos alapja a magyar gazdaság teljesítményének. Rámutatott arra, hogy a Hübner cég nyíregyházi termelésének növelése a magyar exportot is bővíti, hiszen a társaság termelésének 99 százalékát külföldön értékesíti.

A Hübner-H Kft. tájékoztatása szerint a nyíregyházi gyár fejlesztése 2016 augusztusában kezdődött, és várhatóan 2023 végén fejeződik be. A fejlesztés keretében 1,8 milliárd forint értékben világszintű technológiát képviselő gépeket vásárolnak, továbbá korszerű informatikai hátteret alakítanak ki, 8500 négyzetméter alapterületű gyártócsarnokot építenek. A vállalt 125 új munkahelyből 60-at már betöltöttek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!