Jövőre 208 ezer gyerek részesülhet ingyenes szünidei étkezésben

Forrás: MTI

Jövőre 208 ezer hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerek részesülhet az iskolai szünetekben is napi egyszeri ingyenes étkezésben – hangsúlyozta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.

Az államtitkár a III. kerületi Százszorszép Óvodában ismertette az ingyenes gyermekétkeztetés 2016-tól érvényes változásait. Elmondta, az önkormányzatok eddig pályázati úton tudtak részt venni az ingyenes étkeztetésben, amelyben az idén nyáron 142 ezer gyermek részesülhetett. A tervek szerint 2016-tól az önkormányzatoknak már kötelező lesz erről gondoskodniuk nemcsak nyáron, hanem minden iskolai szünetben. Ennek költségeit az állam teljes egészében állja, ezért az idei 3 milliárd forint után jövőre 4,5 milliárdot fordít erre a költségvetésből, ami ötvenszázalékos emelést jelent - hangsúlyozta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!