Külügyminiszter: Brüsszel kudarcot vallott az európai biztonság garantálásában

A brüsszeli intézményeknek egyes tagországok folyamatos kritizálása helyett azzal kellett volna foglalkozniuk, hogy hogyan állítsák helyre Európa és az európai emberek biztonságát. Brüsszel kudarca miatt a NATO-nak nagyobb szerepet kell vállalnia az európai biztonság garantálásában – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Varsóban az MTI-nek, miután részt vett a közép-európai NATO-tagállamok (B9) külügyminiszteri találkozóján.

kdnp.hu – MTI

A miniszter elmondta: közeledik a párizsi terrortámadás második évfordulója, azóta 27 terrortámadást követtek el Európában, 330-an veszítették életüket, és 1300-an sérültek meg. Ez világosan mutatja, hogy a brüsszeli intézmények nem tudták kezelni a migrációs válsággal járó biztonság kockázatokat.

Egyedül Magyarország és a visegrádi országok tudták megállítani az illegális bevándorlási hullámot, valamint a Törökországgal kötött migrációs megállapodás blokkolja jelenleg a nyugat-balkáni útvonalat. Ezt leszámítva azonban az Európai Unió védtelen – tette hozzá Szijjártó Péter.

„A NATO-nak sokkal nagyobb szerepet kell vállalnia az európai biztonság garantálásában, mi azt szorgalmazzuk, hogy a NATO az Európát délről övező tengereken vállaljon sokkal nagyobb szerepet a migrációs hullám megállításában. A földközi-tengeri és az égei-tengeri műveletek megerősítésére van szükség" – mondta a miniszter.

A tárcavezető szerint a NATO nagyobb európai szerepvállalása nélkül nem kezelhető az európai biztonsági helyzet.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!