Kibújt a szög a zsákból: Botka lebontaná a kerítést a magyar-szerb határon

Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában arról beszélt: Botka László kerítésbontásról szóló kijelentésével „kibújt a szög a zsákból".

kdnp.hu – MTI

Mint mondta, amit az MSZP miniszterelnök-jelöltségére pályázó szegedi polgármester mondott, az „egyértelműen Soros György forgatókönyve".

Az unióban „a folyamatok nem abba az irányba mutatnak, hogy egyetértés látszana kialakulni, hogy mit kell tenni a határokon", hiszen az Európai Parlament nemrégiben hozott határozata „annak a magyar határ-, illetve rendvédelmi politikának az elutasítása", amelynek eredményeként szinte nullára sikerült csökkenteni az illegális migrációt – mondta Kovács Zoltán.

A kormányszóvivő hangsúlyozta: titkosszolgálati jelentések szerint egyre több a „közvetlenül Európa környékén ugrásra készen várakozó" bevándorló, ami azt mutatja, hogy nem egy-két évig, hanem évtizedekig vagy generációkon keresztül fennálló nyomással kell számolni.

A manchesteri támadás kapcsán kijelentette, „szintet lépett a terrorizmus", hiszen a globálissá vált terrorizmus világában is mindenkit megbotránkoztató új elem, hogy gyermekek és fiatalok váltak célponttá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!