Kiemelt cél a Városliget megújítása

Forrás: MTI

A Fidesz-kormány és a főváros vezetése kiemelt céljának tekinti Budapest fejlesztését, és kiemelt beruházásnak az évtizedeken át csak amortizálódó Városliget megújítását is – reagált a nagyobbik kormánypárt az MSZP főpolgármester-jelöltje, Horváth Csaba által elmondottakra, aki szerint a kormány Budapest tüdejét tenné tönkre a Városliget tervezett beépítésével, amely állítása szerint egyben az ország legnagyobb környezetkárosító eseménye is lenne. 

A Fidesz közleményében azt írta: az MSZP megkezdte hazug fővárosi kampányát, miközben vezetésük alatt Nokiás dobozokban hordták szét a főváros pénzét és hagyták, hogy Budapest lepusztuljon.

Szerintük az egyre szépülő Budapest 2018-ra Európa egyik legszebb és leglátogatottabb városa lesz a Városliget újjászületésének köszönhetően.

A zöldterületek nagysága nőni fog, nem pedig csökkenni, helyreállítják a tórendszert és átfogó zöldterületi rekonstrukciót hajtanak végre. Hozzátették: ezzel újabb és újabb rekordot dönthet a turizmus, a magyar főváros ugyanis egyre vonzóbb.

A Liget Budapest projektről szólva azt írták: eredeti állapotában megújul a Közlekedési Múzeum, felépül a Fővárosi Nagycirkusz új épülete, létrejön a Magyar tájak konyhája gasztronómia falu, a Művészetek tere, valamint olyan beruházások történnek, amelyek méltóak a Városliget történelmi múltjához. Ezzel párhuzamosan zajlik az állatkert fejlesztése, a Petőfi Csarnok átalakításával pedig egy új gyermek és ifjúsági tudás- és élményközpont létrehozása.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!