Komoly közjogi következménnyel jár a népszavazás

kdnp.hu
Forrás: MTI

Az október 2-ai kvótareferendum teljesen helyénvaló, fontos kérdésben kéri ki a választók véleményét, és komoly közjogi következménnyel jár – mondta Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján arra reagálva, hogy Molnár Gyula, az MSZP elnöke feleslegesnek nevezte a népszavazást.

A szocialista pártelnök brüsszeli megbeszélései után arról beszélt, hogy az MSZP nem támogatja az uniós kötelező betelepítési kvótát, az erről szóló magyarországi népszavazás azonban felesleges, nem lesz semmilyen jogi következménye.

Kósa Lajos szerint van közjogi relevanciája a referendumnak, mert ha a választók elutasítják a kényszerbetelepítés lehetőségét, akkor azt az Európai Unió nem hajthatja végre, csak a magyar parlament hozzájárulásával.

A fideszes politikus hozzátette: antidemokratikusnak tartja az olyan kijelentéseket, amelyek szerint figyelmen kívül hagyható egy népszavazási döntés.

Egyúttal arra kérte az ellenzéki vezetőket, közöljék, hogy szerintük mi a helyes válasz a népszavazási kérdésre, igen vagy nem.

A frakcióvezető hangsúlyozta továbbá, hogy a kormány népszavazási kezdeményezése semmilyen módon nem irányul Magyarország európai uniós tagsága ellen.

A Fidesz-frakció elkötelezett a magyar EU-tagság mellett – jelentette ki.

Hozzátette, az más kérdés, hogy Magyarország nem minden uniós intézkedéssel ért egyet.

„De miután az Európai Unió nem a Varsói Szerződés, nem a KGST, ezért jogunkban áll" fellépni a vitatott ügyekben – fogalmazott.

Molnár Gyula MSZP-elnök brüsszeli megbeszéléseit Kósa Lajos úgy kommentálta: a pártelnök azokkal a szocialista EU-vezetőkkel találkozott – például Martin Schulzcal, az Európai Parlament (EP) elnökével és Gianni Pittellával, a szociáldemokrata EP-képviselőcsoport vezetőjével –, akik messzemenőkig támogatták a „migránsáradatot".

Brüsszel migrációs politikája elhibázott, a bevándorlást nem fékezni kell, hanem megállítani – ismételte meg a Fidesz álláspontját. Szerinte „nem a bajt kell idehozni Európába, hanem a segítséget odavinni azokba az országokba, ahonnan ezek az emberek jönnek".

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!