Komoly viták várhatók az EU-val

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint azért fordultak a magyar emberekhez és kezdeményezték a nemzeti konzultációt, mert a következő időszakban komoly viták várhatók az Európai Unió (EU) "erőszakos, agresszív fellépése" miatt, és ebben a küzdelemben a kormánypártok nem számíthatnak az ellenzékre.

kdnp.hu – MTI

Bakondi György az M1 aktuális csatornán szerdán hangsúlyozta: „Magyarország magyarként megtartásért", a magyar kultúra, közbiztonság megtartásáért folytatják a küzdelmet.

Úgy fogalmazott: azok az európai döntéshozók, akik az állandó kvótarendszer megteremtésére, a kerítés lebontására törekszenek, esetenként „durva politikai és jogi nyomás" alá helyezik az egyet nem értő országokat, mintha ugyanazokban az elképzelésekben lennének érdekeltek, amelyek legmarkánsabban a „Soros-terv" különböző pontjaiban érhetők tetten.

Soros György egy, a Bloombergnek adott nyilatkozatával kapcsolatban Bakondi György azt mondta: a milliárdos szerint a menekültek védelméért a „nemzetek határainak lebontására, a kerítések megszüntetésére" nagy szükség van, vagyis vélhetően ezek mögött az elképzelések mögött tetten érhető a nemzeti identitás kedvezőtlen megítélése.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!