A kormány 9,7 milliárd forintot szán a premontrei rend alapításának 900. évfordulójához kapcsolódó fejlesztésekre

A kormány 2020-ig több mint 9,7 milliárd forinttal támogatja a premontrei rend alapításának 900. évfordulójához kapcsolódó fejlesztések megvalósulását – az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben jelent meg kedden.

kdnp.hu – MTI

A határozat, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök írt alá, rögzíti: a kormány üdvözli a premontrei rend alapításának 900 éves évfordulóját, amelyet 2021-ben ünnepelnek. A fejlesztések részeként a többi között IV. Károly emlékkápolnát hoznak létre Mindszenty-emléktáblával, templomot építenek, egyházi épületeket bővítenek, több oktatási intézményt fejlesztenek és a zsámbéki Zichy-kastély felújítását is befejezik – olvasható a rendelet mellékletében.

Mint írták, az idei évre a célok megvalósítására több mint 1,2 milliárd, a jövő éviekre pedig több mint 3,5 milliárd forint már rendelkezésre áll az adott év költségvetéséről szóló törvényben.

A nemzetgazdasági miniszternek az emberi erőforrások minisztere bevonásával 2019-re több mint 3,2 milliárd, 2020-ra pedig további 1,7 milliárdot forintról kell gondoskodnia a fejlesztésekhez.

Az emberi erőforrások miniszterének a 2018. utáni beruházások áttekintéséhez munkabizottságot kell létrehoznia az érintett miniszterek és a premontrei rend bevonásával.

Közölték azt is: a nemzeti fejlesztési miniszternek az emberi erőforrások minisztere és a földművelésügyi miniszter bevonásával meg kell vizsgálnia bizonyos, a magyar állam tulajdonában és a Szent István Egyetem vagyonkezelésében lévő területek ingyenes átadásának lehetőségét a Gödöllői Premontrei Perjelségnek hitéleti és oktatási feladatai elősegítéséhez. Az átadásra javasolt ingatlanokról előterjesztést kell készíteni a kormánynak október 31-ig. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!