A kormány a családokat helyezi a középpontba

kdnp.hu – MTI

Belső lapos

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára

A 2010-ben megalakult kormány azt a célt tűzte ki, hogy a családokat helyezi a középpontba, családbarát országot hoz létre – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a nemzetközi alumnitalálkozó első napján, csütörtökön Budapesten.

A Magyar Tudományos Akadémián megnyitott eseményen azok az egykor Magyarországon tanuló külföldi diákok vesznek részt, akik hazájuk politikai, üzleti, tudományos és kulturális életében meghatározó szerepet töltenek be.

A rendezvényen Novák Katalin kiemelte: a kormány elhatározta, hogy a közösségeket helyezi a középpontba, és mivel a család a legkisebb közösség, amelyből felépíthető az ország, a nemzet, támogatják a családokat.

Az államtitkár kifejtette: a családpolitika olyan terület, amelyre kiemelten figyelnek, mert míg általában gazdasági mutatókkal írják le egy ország állapotát, és ezek fontosak is, legalább ennyire fontos, hogy milyen állapotban vannak az emberek, a közösségek. Magyarországon volt olyan időszak, amikor nagyon sok gyermek született, de azok a generációk öregszenek, a népesség folyamatosan csökken – magyarázta. Hozzátette: már harmincöt éve minden évben többen halnak meg, mint ahányan születnek, folyamatosan csökken a népesség, több mint 850 ezerrel lettünk kevesebben ebben az időszakban.

Novák Katalin közölte: ebben a demográfiai helyzetben olyan kormányzást hirdettek meg, amelynek keretében a közösségeket, a családokat helyezik a középpontba, utóbbiakat a családpolitika támogatásaival is igyekeznek segíteni – tette hozzá.

Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: az ország hat-hét évvel ezelőtti és mai mutatóit összevetve azt lehetne gondolni, hogy két különböző országét nézzük, hiszen ma nagyon erős, dinamikus a gazdasági növekedés, csökkent az infláció, a fiskális helyzet javult, az ország eladósodottsága csökkent.

Az elmúlt években hozott gazdaságpolitikai intézkedéseket ismertetve elmondta: sikerült elérni, hogy Magyarország kikerült a túlzottdeficit-eljárásból, ami a reformok nélkül nem lett volna lehetséges. Úgy vélte, elérték a konszolidációt a korábbi rossz helyzet után, de még nem értek a végére a versenyképesség növelése érdekében végzett munkának. Az oktatásra nagy figyelmet kell helyezni a versenyképesség szempontjából is – tette hozzá Palotai Dániel.

Bienerth Gusztáv, a turizmussal kapcsolatos állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos előadásában arról beszélt, hogy Budapest pályázik a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére, és ez a világ legnagyobb békés vállalása lehet. Magyarország és Budapest sokra képes ország és város – fogalmazott. Magyarországnak jelentős sporthagyományai vannak, ráadásul még sosem volt olimpia a régióban, pedig a térség rendkívül eredményesen szerepel a játékokon. Az olimpia megrendezése nemcsak Budapestnek, hanem az egész régiónak soha nem látott lehetőségeket hozna – magyarázta.

Bódis József, a Magyar Rektori Konferencia elnöke a magyar felsőoktatás történetét bemutatva elmondta: ma Magyarországon 66 felsőoktatási intézmény működik, ebből 29 állami, 25 egyházi fenntartású, 12 pedig magánintézmény. A rendszerben csaknem 300 ezer hallgató és 26 ezer egyetemi oktató van – közölte.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!