A kormány továbbra is stratégiai partnerének tekinti a Vajdasági Magyar Szövetséget

kdnp.hu – MTI

A magyar kormány ahogy eddig is, úgy a jövőben is stratégiai partnerének tekinti a Vajdasági Magyar Szövetséget (VMSZ) – jelentette ki Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt kedden.

Az államtitkár azt mondta, hogy a Vajdaságban a másik oldalon megjelenő „politikai képződmények" tipikusan liberális, baloldali formációk, és ezeket nemzetellenesnek tartják.

Kitért arra is, hogy a közvetlenül az indulás előtt történt óriási csalássorozatra a Kárpát-medencei választások történetében még nem volt példa, és az ipari méretekben zajlott. Intő jelnek nevezte, hogy az új vajdasági mozgalom mögött milyen erők jelentek meg és milyen szándékkal. Utóbbi célja szerinte nem más, mint a magyarság felszámolása a Vajdaságban.

Úgy látta, ami történt, az egyfajta előválasztás volt a 2018-as magyarországi voksolás előtt, amit ott kicsiben kipróbáltak, arra kell készülni, hogy nagyban is megpróbálják majd.

Megjegyezte: az elmúlt években a VMSZ és Pásztor István elnök mindent megtettek, hogy a magyarságot szolgálják, és a külhoni nemzetrészek közül ők léptek a legnagyobbat.

Jelezte: a magyar kormány minden támogatást megad, hogy a vajdasági magyarság a szülőföldjén meg tudjon maradni.

Pásztor István, a VMSZ elnöke úgy értékelte, hogy bár országos szinten a korábbi hat helyett négy mandátummal számolhatnak, de nem fognak gyengülni és az érdekérvényesítő erejük megmarad. Elismerte jobb eredményre számítottak az április 24-i voksoláson, nagyságrenddel kaptak kevesebb szavazatot, de a történtek ismeretében, nem lehetnek elégedetlenek.

Hozzátette: a Magyar Mozgalomból, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségéből és a Horvátok Demokratikus Közösségéből álló koalíciót a károkozás vezérelte, és az az ipari méretű okirat-hamisítás amibe keveredtek, olyan szégyent hozott a magyar politikára, a nemzetpolitikára, amire az elmúlt 25 évben nem volt példa.

Szávay István (Jobbik) úgy fogalmazott, hogy egy-egy voksolás a szavazókról szól, és a politikai erőket az emberek legitimálják szavazataikkal. Ha egy párttól szavazói jelentős része elpártol, akkor saját magának is fel kell tenni kérdéseket. Hozzátette: stratégiai partnernek a magyar embereknek kell lenniük, és azoknak a szervezeteknek, akiket a választásokon megbíznak. Szerinte ezzel az álláspontjával a kormány kirekeszti a nemzetből azokat, akik nem az általa preferált szervezetekre szavaznak. Megjegyezte: a mandátumok harmadának elvesztése politikai súlycsökkenése, és Délvidéken a magyarság 25 százaléka egy másik pártra szavazott, tehát több legitim politikai erő van.   

Szászfalvi László (KDNP), a bizottság alelnöke méltatlannak, sértőnek nevezte, hogy a képviselő a VMSZ-ről és Pásztor Istvánról beszélt. Erre szerinte Szávay Istvánnak nincs morális alapja. Rámutatott: a határon túli nemzeti közösségek életében minden vitán felül álló cél, a nemzeti egység megteremtése. Ezért a VMSZ rengeteget tett – állapította meg a kormánypárti politikus.

Petneházy Attila (Fidesz) azt a kérdést tette fel, vajon miért most jelent meg az az erő, amelyik szembe megy a VMSZ-el?

Alexov Lubomir szerb nemzetiségi szószóló gratulált a VMSZ-nek és kiemelte az évek óta tartó együttműködésüket. Azon az állásponton volt, hogy a magyar érdekérvényesítés nem fog gyengülni, s azt kérte, a szervezet folytassa jelenlegi politikáját.


Szávay István úgy reagált, hogy „erős felvezetőt" hallottak Pásztor Istvántól, és szerinte a Szászfalvi László által elmondottak nem állják meg a helyüket. Nem kívánt senkit megsérteni, sem számon kérni, csupán kérdéseket vetett fel.

Pásztor István azt mondta, hogy minden ellentétet félre téve erőteljes kísérletet tettek, hogy a politikai szervezetek között egység jöjjön létre. Ez a Vajdasági Magyar Demokrata Párt és a Magyar Egység Pártja esetében sikerült is. Hozzátette: egy magyar lista volt, a VMSZ-é, és az új mozgalommal nem tud együttműködést elképzelni, mert hiányzik a bizalom. Magyarkanizsán és Zentán a Szerb Haladó Párttal fognak együttműködni, mert nincs más járható út – rögzítette.

Kijelentette: érdekeket és érveket ellenzékből nem lehet képviselni, és a négy mandátum jelent akkora erőt, hogy álláspontjukat érvényre tudják juttatni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!