A kormánypártok az édesanyák mellett állnak

A kormánypártok az édesanyák mellett állnak, azon dolgoznak, hogy a megbecsülést és a segítséget az év minden napján, minden élethelyzetben érezzék – közölte a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség vasárnap, anyák napi közleményében.

kdnp.hu – MTI

A párt felidézte: a baloldal kormányzása alatt a megszorítások első célpontjai mindig a gyermekes családok és az édesanyák voltak, elvették tőlük a családi adókedvezményt, a hároméves gyest, az otthonteremtési kedvezményeket, bölcsődéket zártak be, és a sorozatos adóemelésekkel megnehezítették számukra a mindennapi megélhetést.

Hangsúlyozták: ma az édesanyák számíthatnak a kormányra, a 2018-as költségvetést is úgy tervezték, hogy a családok és a munkából élő édesanyák előrébb tudjanak lépni. A béremeléseknek köszönhetően több százezer család jövedelme nő, már havi 35 ezer forint lesz a kétgyermekesek családi adókedvezménye.

A közleményben kiemelték, hogy továbbra is biztosítják a gyed-extrát, a kisgyermekes édesanyák foglalkoztatását segítő Munkahelyvédelmi Akciót, és a nők negyven év munka utáni nyugdíjba vonulásának lehetőségét. Minden eddiginél többet fordítanak az ingyenes gyermekétkeztetésre, az ingyenes tankönyvellátásra és az otthonteremtésre.

A kisgyermekes dolgozó anyákat több bölcsődei férőhellyel és rugalmasabb bölcsődei ellátással is segítik, és a gyed maximum összege már csaknem duplája lesz a 2010-es szintnek.

Szeretnének azoknak a nőknek is jobban segíteni, akik lombikbébi-programmal, örökbefogadással, vagy nevelőszülőséggel lesznek anyák, ezekre a programokra az eddigieknél is több figyelmet és pénzt fordítanak – olvasható a közleményben.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!