A kormánypártok nem támogatták a Jobbik módosító javaslatait az igazságügyi bizottságban

kdnp.hu – MTI

Belső lapos

Vitányi István, a bizottság fideszes alelnöke, Rubovszky György, a testület kereszténydemokrata elnöke, Kubovicsné Borbély Anett főtanácsadó és Vas Imre fideszes alelnök (b-j) az Országgyűlés igazságügyi bizottságának ülésén az Országházban 2016. október 25-én. MTI Fotó: Illyés Tibor

A kormánypártok nem támogatták az igazságügyi bizottság keddi ülésén a hetedik alaptörvény-módosításhoz kapcsolódó jobbikos módosítási javaslatokat – közölte Répássy Róbert, a Fidesz országgyűlési képviselője a testület ülése után tartott sajtótájékoztatón.

A Fidesz és a KDNP nemzeti ügynek tartja az alkotmánymódosítást, ennek megfelelően nyitottak a jobbító módosító indítványok irányába – mondta Répássy Róbert. Jelezte ugyanakkor, hogy az igazságügyi bizottságban a kormánypártok két jobbikos módosítási javaslatot elutasítottak, mert álláspontjuk szerint „ezek csak ürügyül szolgálnak a Jobbiknak" az alkotmánymódosítás elutasításához.

A Jobbik egyik javaslata azzal kapcsolatos, hogy milyen többségű törvényben határozza meg a letelepedés feltételeit az Országgyűlés. Az ellenzéki párt alkotmányozó többséget akar. Ezt azonban a Fidesz értelmetlennek tartja, mert önmagában is elég garancia, hogy az alaptörvényben rögzítenék: idegen népesség nem telepíthető be Magyarországra, illetve, hogy azok az idegen állampolgárok, akik itt akarnak élni, azok – saját kérelmük alapján – egyedi elbírálásban részesülnek – fejtette ki.

A letelepedési kötvénnyel összefüggő másik jobbikos felvetésrő Répássy Róbert azt mondta: a javaslat mindenféle jogcímen megtiltaná a letelepedést. „Magával az elvvel egyetértünk, azt azonban nem fogadjuk el, hogy a Jobbik zsarol", és az alkotmánymódosítást egy gazdasági kérdéssel, a letelepedési kötvények megszüntetésével köti össze – jelentette ki a fideszes politikus.

Hozzátette, hogy az alaptörvény-módosítás zárószavazását november 8-ára tervezik, de elképzelhető csúszás.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!