A kormányt interpellálják a képviselők

A képviselők ma két órában intézhetnek interpellációkat a kormányhoz az Országgyűlésben.

kdnp.hu – MTI

A parlament 13 órától kezd bele aktuális, ötnapos ülésébe.

Az ülésnap ezúttal is napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, az interpellációkra ezúttal is két óra áll rendelkezésre. A Ház honlapján elérhető információk alapján a fideszes Németh Szilárd ekkor arról kérdezi a külgazdasági és külügyminisztert, hogyan kell a magyar diplomatáknak megvédeniük Magyarországot.

Az ellenzéki padsorokból a szocialista Teleki László arra vár választ az emberi erőforrások miniszterétől, hogy „miért nem tesz valamit a kormány a közelgő tömeges kilakoltatások ellen”.

A Jobbiktól Farkas Gergely szintén Balog Zoltánhoz címzett interpellációjában azt kérdezi, a kabinet miért nem emelte eddig egyszer sem a hallgatói ösztöndíjakat, az LMP-s Sallai R. Benedek a paksi bővítésért felelős tárca nélküli minisztert kérdezi arról, hogy „ki fizeti a paksi késést”.

Az Országgyűlés kilenc javaslatról szavazhat, szerdán a jegybank tavalyi beszámolóját, csütörtökön pedig a 2016-os zárszámadást tárgyalja. A most kezdődő ülés október 24-én, kedden kérdésekkel és azonnali kérdésekkel ér véget. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!