A kormány 1,2 milliárd forinttal támogat felújításokat két katolikus egyházmegyében

Forrás: MTI

A kormány egymilliárd forinttal támogatja a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye és kétszázmillióval a Szombathelyi Egyházmegye felújítási munkálatait. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint az idei költségvetés terhére 573 millió, a jövő évi terhére pedig további 427 millió forintot biztosít a kormány a Kalocsa-Kecskeméti Érsekség felújítási munkálataira és a kapcsolódó régészeti feltárásokra. A Szombathelyi Egyházmegye az idén 94 millió forintot, jövőre pedig 106 millió forintot kap a költségvetésből felújítási munkálatokra és az ehhez kapcsolódó fejlesztésekre.

Ugyancsak a közlönyben jelent meg, hogy az egyházi intézmények foglalkoztatottjainak bérkompenzációjára 1,7 milliárd forintot csoportosított át a kormány. A rendelet szerint az egyházi jogi személyek foglalkoztatottjainak idei kompenzációjának finanszírozására szánt összeget a Miniszterelnökség költségvetésének céltartalékából finanszírozza a kormány.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!