Kriza Ákos 2018-ra ígéri a miskolci nyomortelepek felszámolását

Forrás: MTI

Immár a máltai szeretetszolgálat bevonásával folytatódik a miskolci nyomortelepek felszámolása, a program 2018-ra zárulhat le – nyilatkozott Kriza Ákos polgármester (Fidesz-KDNP) a Magyar Hírlapnak.

A polgármester elmondta: eddig a „fészekrakók” ügyében haladtak előre a leghatékonyabban.

„Megígértem, hogy a 2010-2014 közötti ciklus végére a fészekrakókat kitakarítjuk az Avasról és kisebb részt Diósgyőrből. Augusztus végére várhatóan százöt-száztíz ingatlanból költöznek ki a szocialisták által betelepített, alulszocializált és mondjuk ki, többségében roma családok” – mondta Kriza Ákos.

Szavai szerint őszre hatvan-hetven lakás marad, de mivel látják a hatósági szigort, valószínű, hogy felgyorsulnak az elköltözések. „Átléptük ugyanis azt a kritikus intézkedési mennyiséget, amely után már maguk az érintettek tartják jobbnak, ha önként mennek” – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy a kiköltözők nem maradhatnak sehol jogcím nélkül a város területén.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!