Lázár János: nemzeti ügy, hogy az országban ki él

kdnp.hu – MTI

Nemzeti ügy eldönteni, hogy ki él az országban, kit fogadunk be – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Nagylakon.

Lázár János az ötszáz lakosú Csongrád megyei községben szervezett utcafórumon elmondta, a népszavazáson arról kell állást foglalni, ki határozza meg, hogy ki él az országban, hogy Brüsszel vagy a magyarok dönthessenek erről.

A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus mintegy félszáz hallgatója előtt hangsúlyozta, az elmúlt ötven esztendőben Nyugat-Európában folyamatos volt a bevándorlás, de mi, magyarok – bár a huszonnegyedik órában vagyunk – még dönthetünk arról, hogy akarunk-e betelepítést. Hozzátette: a kormány álláspontja, hogy a kötelező betelepítés nem javítana Magyarország versenyképességén, a magyarok életminőségén.

A miniszter úgy fogalmazott, Brüsszel és a magyar kormány álláspontja között áthidalhatatlan az ellentét. A brüsszeli bürokraták szerint az illegális migrációt legalizálni kell. A magyar kormány úgy gondolja, a migrációt nem megszervezni kell, hanem megszüntetni.

Az elmúlt két hétben megtartott mintegy harminc lakossági fórum tapasztalatát összefoglalva a Lázár János közölte, a magyar emberek nem akarnak bevándorlást, maguk szeretnék meghatározni, kivel élnek együtt.

Lázár János bízik benne vasárnap sokan mennek el szavazni, és pártoktól független összefogás jön létre. Hangsúlyozta, a referendum nem a Fideszről és nem Orbán Viktorról szól. A választók 2018-ban majd elmondhatják a véleményüket mit gondolnak a kormányról. Hozzátette: „állunk a megmérettetés elé".

Egy kérdésre válaszolva kifejtette, a népszavazás nem befolyásolja az ország uniós tagságát, hiszen a közösségen belül a magyar választópolgárok európai elkötelezettsége az egyik legerősebb. „Nem Európával van bajunk, egyetlen kérdésben szeretnénk megtartani a döntés jogát" – mondta.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!