Már kisgyermekkorban megkezdik a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatását

A most kezdődő tanévben 1,6 milliárd forint áll rendelkezésre az Útravaló program keretében a hátrányos helyzetű diákok tanulmányainak támogatására – jelentette ki a szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.

kdnp.hu – MTI

Ez azt jelenti, hogy a 7. és 8. évfolyamban tanulókat, tanulmányi eredménytől függően havonta 7-14 ezer forinttal segítik, annak érdekében, hogy eljussanak a középfokú oktatásba. A középiskolásokat pedig havi 8-15 ezer forinttal támogatják azért, hogy érettségit szerezzenek – közölte Czibere Károly.

Az ösztöndíjprogramra, amelyben tavaly mintegy 9300 diák vett részt, szeptember 15-ig lehet jelentkezni; a hátrányos helyzetről szóló igazolást a jegyző állítja ki – tette hozzá az államtitkár.

Mint elmondta: a program fontos része, hogy a gyerekek tanulmányait mintegy 3500 mentor segíti, aki figyelemmel kíséri a tanulmányi eredményeiket és beavatkoznak annak romlása esetén.

Az alapvető cél, hogy az általános iskolások felkészüljenek a középiskolára, illetve az iskolatípus-váltásra. Hiszen utóbbi esemény különös nehézségeket okoz a családok számára – tette hozzá.

A középiskolásokat pedig abban kívánják támogatni, hogy ne morzsolódjanak le, és jussanak el az érettségiig – sorolta.

Mindez annál inkább fontos, mert Magyarországon különösen meghatározza a szülők végzettsége a gyermekek életútját. Ezen kívánnak változtatni az Útravaló programmal – mondta a politikus.

Czibere Károly a Kossuth Rádió 180 perc című szerdai műsorában arról beszélt, hogy már kisgyermek korban megkezdik a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatását. Ezt szolgálják a Biztos Kezdet Gyermekházak; immár 112 ilyen intézmény működik a 3 évesnél fiatalabb gyerekek és szüleik számára. Ugyanakkor további 150-et kívánnak kialakítani.

Ezekben az anyukák is megkapják az alapvető gyermekgondozási, higiénés és  háztartástani ismereteket – mondta a politikus.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!