Magas az MSZP elutasítottsága

A magyar társadalomban magas az MSZP elutasítottsága, igaz, ez az arány akkor is 30 százalék körül volt, amikor a párt hatalmon volt – mondta Galló Béla politológus vasárnap reggel az M1 aktuális csatornán.

kdnp.hu – MTI

A politológus szerint a baloldali pártok harca most arról szól, ki marad nyeregben a 2018-as választások után.

Botka Lászlónak, az MSZP miniszterelnök-jelöltjének és Molnár Zsoltnak, a szocialista párt elnökségi tagjának a vitája kapcsán Galló Béla azt mondta, nehéz a párt belharcait logikusan elemezni, hiszen nem programok, koncepciók, hanem személyi ambíciók feszülnek egymásnak.

Ugyanakkor ezek a viták valószínűtlenné teszik, hogy az MSZP mögé felsorakozzon a többi baloldali ellenzéki párt – tette hozzá.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!