Magyar irányítású uniós klímavédelmi programot mutattak be Brüsszelben

Forrás: MTI

Magyar irányítással indult az Európai Unió egyik új, a klímaváltozáshoz kötődő projektje, amelyet kedden mutattak be Brüsszelben, az ENSZ Környezetvédelmi Programjának helyi hivatalában.

A Kárpát-régióra vonatkozó, Carpath CC elnevezésű projektnek külön jelentőséget ad a térség – kutatások szerint nagymértékű – kitettsége a klímaváltozás okozta változásoknak.

A brüsszeli pályázaton sikerrel szereplő nemzetközi konzorcium magyar kezdeményezésre (Aquaprofit Zrt.) és magyar vezetéssel (VITUKI Nonprofit Kft.) jött létre.

A programot bemutató Bálint Gábor, a VITUKI környezetvédelmi és vízgazdálkodási kutatóintézet szakági igazgatója az MTI-nek elmondta, az 1,3 millió euróból finanszírozott, tervezési jellegű projekt lebonyolítását irányításuk mellett egy kilenc partnerből álló konzorcium végzi.

Korcsog Attila, az Aquaprofit vezető tanácsadója úgy nyilatkozott, a klímaváltozás elől nem lehet elmenekülni, együtt kell élnünk vele, ezért meg kell találni azokat az alkalmazkodási módokat, amelyekkel reagálni lehet rá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!