Martonyi János: a polgár szabad, felelős, közösségi ember

Forrás: MTI

A polgár mindenekelőtt szabad, felelős, közösségi ember, aki nemcsak saját boldogulását, hanem közössége sikerét is szem előtt tartja, ugyanakkor nem bezárkózó, nem kirekesztő, hanem befogadó – hangsúlyozta Martonyi János volt külügyminiszter a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület Polgári Gondola című, most huszadik alkalommal megrendezett szombati budapesti tanácskozásán.

Martonyi János – aki korábban a szervezet elnöke volt – azt mondta, a kilencvenes évek közepén létrehozott egyesület alapításának konkrét célja „ma már nem időszerű", hiszen ez az volt, hogy elősegítsék a polgári oldal – mára megvalósult – politikai egységének megteremtését. Másik célként a polgári értékek politikába, közéletbe, mindennapi életbe való bevitelét említette.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!