Meghatározó szerepe volt az Ellenzéki Kerekasztanak

Forrás: MTI

Kövér László szerint az 1989-es rendszerváltást előkészítő egykori Ellenzéki Kerekasztal (EKA) nélkül ma más politikai viszonyok lennének Magyarországon. Az Országgyűlés elnöke erről beszélt az EKA megalakulásának 25. évfordulója alkalmából a Veritas Történetkutató Intézet által szervezett budapesti emlékülésen.    

Ha nem lett volna az Ellenzéki Kerekasztal, biztosan nem az a politikai generáció kormányozná az országot, amelyik most - mondta Kövér László Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának épületében tartott tanácskozáson.   

Kövér László, aki 1989 nyarán az EKA tárgyalócsoportjában a Fideszt képviselte a háromoldalú nemzeti kerekasztal-tárgyalásokon, kijelentette: ha az EKA nem lett volna, akkor a Fidesz sem lenne. Akárhogyan is értékeljük a kerekasztal szerepét, a testület és a mai politikai valóság között – már csak személyekben is – kimutatható a direkt összefüggés, a folytonosság – fogalmazott a házelnök.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!