Megújult a Festetics család mauzóleuma Keszthelyen

Forrás: MTI

Minden síremlék méltó az utókor tiszteletére, a jelöltek és a jelöletlenek, az ismertek és az ismeretlenek, a nagy és az egyszerű embereké egyaránt – fogalmazott Lázár János szombaton Keszthelyen, a Festetics család 1925-ben emelt mauzóleumának felújítást követő ünnepségen.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a több Festetics és Habsburg családtag jelenlétében tartott ünnepségen arra emlékeztetett, hogy a második világháború után eltelt 70-80 évben nem volt szokás megadni a tiszteletet a sírkerteknek, pedig „sokat elárul az országról, hogy milyen állapotban van az a hely, ahová imádkozni járunk, és milyen állapotban vannak azok a helyek, ahol földi utunk befejeztével kerülünk"

Felidézte azt is, hogy a Miniszterelnökség 175 millió forintos támogatásával felújított mauzóleum nemcsak a hitvesi szerelemre és a hűségre emlékeztet, de "a nemzetért, a hazáért és a haladásért vállalt áldozatról is üzen".
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!