Miből futja Botka Lászlónak 25 millió forintos terepjáróra?

A Fidelitas azt kérdezi Botka Lászlótól, az MSZP miniszterelnök-jelöltjétől, hogy miből telik neki 25 millió forintos luxus terepjáróra, és a gépkocsit miért nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában.

kdnp.hu – MTI

Falusi Vajk, a Fidelitas szóvivője szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, Botka László hülyének nézi az embereket, ugyanis miközben a kamerák előtt eljátssza a nép egyszerű gyermekét, addig Szeged utcáin egy egyedi, „fullextrás" luxusautóval közlekedik.

„A kormánykerék fűthető, hogy meg ne fázzon Botka László keze. A vezetőülés akár nyolc irányban is állítható, hogy Botka László jól simuljon az ülésbe. A megvilágított pohártartók szintén a kényelmet szolgálják, így Botka László a sötétben is megtalálja az italait" – sorolta a Fidelitas szóvivője, hozzátéve, „a legtöbbről a legtöbb ember nem is álmodhat".

Falusi Vajk a CEU-ügyre vonatkozó kérdésekre válaszolva azt tanácsolta a liberálisoknak, keressenek fel megfelelő szakembereket, amennyiben „hiperventillációs, hisztérikus" problémáik vannak. Kiemelte, úgy látja, hogy a kormány semmilyen civil szervezetet nem kíván nehéz helyzetbe hozni, csupán tiszta viszonyok kialakítására törekszik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!