Miért kerül ugyanaz húsz százalékkal kevesebbe Ausztriában?

Forrás. mno.hu

Az osztrák állami egészségügy több mint 20 százalékkal olcsóbban jut hozzá gyógyászati segédeszközökhöz, mint a magyar – írja a Magyar Nemzet. A napilap szerint, amíg például az itthon – közbeszerzési eljárás során – beszerzett vírusteszt darabja 672 forintba, addig Ausztriában ugyanez csak 507 forintba kerül.

A lap értesülése alapján az utóbbi idők egyik legnagyobb értékű állami egészségügyi közbeszerzését az Országos Vérellátó Szolgálat 4,5 milliárd Abott márkájú, különböző típusú betegsége kiszűrésére szolgáló teszt beszerzésére írta ki összesen több mint 3 milliárd forintos értékben. Ausztriában a közbeszerzések adatait – Magyarországhoz hasonlóan – közzéteszik az interneten, így látható, hogy a szomszédos országban ugyanezekhez a vírustesztetekhez, a vizsgálathoz szükséges automaták bérletével együtt, húsz százalékkal olcsóbban jut hozzá az állami egészségügy.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!