Mit tud Gyurcsány a 2010 előtti korrupciós ügyekről?

A Fidesz választ vár Gyurcsány Ferenc volt kormányfőtől, a DK elnökétől arra, hogy mit tud a 2010 előtti korrupciós ügyekről.

kdnp.hu – MTI



Puskás Imre, a nagyobbik kormánypárt szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: Gyurcsány Ferenc keddi dunaújvárosi lakossági fórumán arról beszélt – idézte őt –, hogy 2010 előtt visszakérték a kormányzati beruházásokra szánt pénzek 20 százalékát.

A volt miniszterelnök már korábban is tett azzal kapcsolatos kijelentést, hogyan működött a kormányzati korrupció a szocialista országvezetés alatt, úgy fogalmazott ugyanis, hogy sok helyről vándorolt pénz az MSZP-hez, de jobb nem tudni, honnan – mondta Puskás Imre, hozzátéve: a DK elnökének volt olyan nyilatkozata is, amely szerint többek között azért hagyta el az MSZP-t, mert ott lopnak.

A Fidesz szóvivője szerint viszont kedden Gyurcsány Ferenc már „konkrét bejelentéssel szolgált", amellyel kapcsolatban kérdéseket intézett az ellenzéki pártelnökhöz.

Mit tud pontosan Gyurcsány Ferenc ezekről a korrupciós ügyekről, és kik kértek vissza a kormányzása idején 20 százalékot a beruházásokból? – kérdezte Puskás Imre, aki arra is választ vár, hogy ez a 4-es metró „szétlopott" beruházásánál is igaz volt-e, illetve ebből a projektből mennyi pénz került az MSZP kasszájába.

A szóvivő szerint kérdés továbbá, hogy a DK elnöke keddi „bejelentése" után mikor fordul az ügyészséghez, mikor tesz feljelentést a 2010 előtti kormányzati korrupció működéséről.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!