A mostani magyar kormánynak a magyarság egyformán fontos, akárhol éljen a világban

kdnp.hu – MTI

Az '56-os magyar menekülteket évtizedeken át megtagadták és elhallgatták, a világban élő magyarság sorsa 2010 óta változott meg, azóta a magyarság egyformán fontos, a világ akármelyik részén éljenek tagjai – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a római '56-os emléktábla koszorúzásakor hétfőn.

Potápi Árpád János beszédében a magyarság fogalmáról szólt, hangsúlyozva, hogy magyarnak lenni a közös kultúrán, hagyományokon, történelmen túl közös gondolkodást is jelent, valamint a nemzeti ünnepekről való közös megemlékezést és ezek átörökítését a következő generációkra.

Hozzátette, az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról Európa több városában is az ott élő magyar közösség tagjaival emlékezett meg, és minden helyszínen nagyon sok fiatal és gyerek vett részt a nemzeti ünnepen. Ők már a külföldön élő magyarság harmadik generációját képviselik, akik „meg se tudják fogalmazni, mit jelent, de számukra egyértelmű, hogy magyarnak vallják magukat" – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Kiemelte, azokat az 56-os magyarokat, akik elhagyták Magyarországot a forradalomban való részvételük miatt, vagy mivel nem láttak esélyt a maradásra, évtizedeken át megtagadták és elhallgatták. Döntő fordulat 2010-ben történt, mivel a mostani magyar kormány számára a magyarság minden tagja egyformán fontos, „nincsen közöttük különbség", akár a Kárpát-medencében éljenek, akár a diaszpóra részeként a világ más részein – jelentette ki Potápi Árpád János.

A Róma belvárosában, az egykori magyar menekült diákok kollégiumának emléktáblájánál tartott koszorúzási ünnepségén az államtitkár emlékeztetett, hogy Olaszország több ezer '56-os magyar menekültet fogadott be. Márai Sándort idézte, aki szerint Itália „talán az egyetlen Európában, ahol a magyart nemcsak tisztelik, hanem igazán családi őszinteséggel szeretik".

A szintén beszédet mondó Paczolay Péter római magyar nagykövet hozzátette, hogy az '56-os magyar menekültek közül négyszázan telepedtek le, és sokan közülük egyetemi tanárok, orvosok, az olasz társadalom elismert tagjai lettek, akiknek visszaemlékezései szerint az olaszok soha nem éreztették velük idegenségüket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!