Nagy lehetőségeket kínál a magyar vállalatoknak Albánia fejlődő gazdasága

Albánia, mint Európa egyik legdinamikusabban fejlődő gazdasága nagy lehetőségeket kínál a magyar vállalatoknak, ennek szellemében rendezték meg Tiranában azt az albán-magyar üzleti fórumot, amelyen 150 cég vett részt és a tárgyalások középpontjában a vízipari együttműködés állt – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára az albán fővárosban tett egynapos látogatásáról telefonon az MTI-nek hétfőn.

kdnp.hu – MTI

Belső lapos

Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár beszédet mond a Tiranában rendezett albán-magyar üzleti fórumon 2017. április 10-én. (MTI Fotó: KKM)

Magyar Levente beszámolt a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) tiranai irodájának megnyitójáról is, az iroda feladata az lesz, hogy kapcsolatot teremtsen az albán és a magyar cégek között. Az MNKH 4000 magyarországi partnerrel áll kapcsolatban, a cégek a magyar exportképesség teljes spektrumát lefedik – tette hozzá.

Az államtitkár a magyar-albán kapcsolatokról szólva elmondta, hogy a Wizzair légitársaság a múlt héten indított járatot, amely hetente kétszer közlekedik Budapest és Tirana között. Kiemelte még a Magyarország által delegált európai uniós szakértőt, aki az albán külügyminisztériumban segíti az ország európai uniós csatlakozási tárgyalásainak előkészítését, valamint a Stipendium Hungaricum ösztöndíjat, amely rendkívül népszerű a külföldi diákok körében.

Az államtitkár arra is rámutatott, hogy Albánia geostratégiai szempontból is fontos tényező a térségben, az ország a balkáni stabilitás egyik sarokpontja. Éppen ezért Magyar Levente szerint történelmi hiba az Európai Unió (EU) részéről, hogy elhanyagolja a Balkánt és a „biztató szavakon túlmenően semmi más konkrét integrációs nézőpontot nem képes felmutatni."

A balkáni régióban Albánia egy stabilan működő demokrácia, éppen ezért Magyarország elkötelezett a térség és azon belül Albánia uniós integrációja mellett. Ennek jegyében kezdte meg egy hónappal ezelőtt Tiranában a Magyarország által delegált uniós szakértő a munkásságát – fogalmazott a KKM államtitkára.

Magyar Levente Albánia európai integrációjának fontosságánál hangsúlyozta: régi tapasztalat a Balkánról, hogy az itt fennálló „nagyhatalmi befolyásolási űrt" előbb-utóbb valaki mindig betölti. Az viszont nem mindegy sem a térségnek, sem Magyarországnak, hogy ki tölti majd be ezt az űrt, mert ha a térségben nem az Európai Unió lesz a legfőbb szereplő, akkor fennáll annak a veszélye, hogy nem a térség országainak érdekei mentén alakul a balkáni régió országainak sorsa – mondta az államtitkár.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!