Nem maradnak segítség nélkül a bántalmazott, veszélyben lévő nők

Forrás: MTI

Nem maradnak segítség nélkül és oltalomra számíthatnak azok a nők, édesanyák, akiket bántalmaztak vagy veszélyben vannak – jelentette ki  az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága. Az államtitkárság a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja alkalmából kiadott közleményében kiemelte: a kormány elutasítja az erőszak minden formáját.

Hangsúlyozták: a kormány az elmúlt öt évben több intézkedést hozott a biztonságért: szigorúbb büntetőpolitikával, erősebb rendőrséggel, több krízisközponttal, menedékházzal, jogi és lelki programokkal segítik a nők védelmét. Azt írták: az új büntető törvénykönyv keményen lesújt azokra, akik nőt bántalmaznak, mert a polgári kormány büntetőpolitikája szerint a bűnözőknek börtönben a helyük, azoknak a bűnözőknek pedig különösen, akik gyermekek, idősek, nők ellen követnek el bűncselekményeket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!