Nemzetpolitikai államtitkárság: sikeres évet zárt a Petőfi Sándor-program

kdnp.hu – MTI

Sikeres évet zárt a Petőfi Sándor-program, a fogadószervezetek és a szórványban élő magyar közösségek egybehangzó visszajelzései alapján szükség van az ösztöndíjasok hiánypótló munkájára – közölte a nemzetpolitikai államtitkárság pénteken az MTI-vel.

Jelezték: ezt és az első év tapasztalatait figyelembe véve idén is 50 ösztöndíjast küldenek külhonba, és bővül a fogadószervezetek és a helyszínek köre.

Az összegzésben felidézték, hogy tavaly augusztusban 50 fiatal utazott ki az egykori monarchia területén élő magyar közösségekhez. Az ösztöndíjasok feladata az volt, hogy közösségteremtő, anyanyelvápoló, hagyományőrző tevékenységükkel támogassák az őket fogadó helyi magyar szervezeteket, egyházakat, oktatási intézményeket. Munkájuk, egyben a Petőfi Sándor-program célja az volt, hogy erősítsék a szórványban élők magyarságtudatát, csökkentsék, jó esetben megállítsák az asszimilálódást.

A fiataloknak a kilenc hónap alatt részt vettek nemzeti ünnepekhez-, naptári évhez kapcsolódó események megszervezésében. Mint írták, Bosznia-Hercegovinában, Macedóniában és Horvátországban beindult, sok helyen újraindult a magyar nyelv oktatása. Beregrákoson és Munkácson néptánccsoport, Aknaszlatinán cserkészcsapat alakult. A Kárpát-medence számos magyar közösségében működik ősz óta rendszeres táncház, színjátszó kör, természetjáró szakkör az ösztöndíjasok munkájának köszönhetően.

A magyar oktatási intézmények, egyházak mindennapjait segítették az ösztöndíjasok Léván, Medgyesen, Déván, Zsobokon, kezdeményezésükre szerveztek kórustalálkozót a felvidéken és délvidéken egyaránt. Fogarason pedig első alkalommal tartottak magyar napokat.

A szervezési, oktatási feladatokon túl az ösztöndíjasok segítettek a szervezetek adminisztratív feladataiban, honlapjaik kezelésében és pályázatok írásában egyaránt.

A programnak köszönhetően 2015 novemberében Kárpát-medence szerte megünnepelték a Magyar Szórvány Napját, 2016 májusában pedig a Magyar Táncház Napját az egész Kárpát-medencében.

A program honlapján (www.petofiprogram.hu) az indulás óta közzétett több mint 600 hír, tudósítás, 240 fotó- és képgaléria segítségével az érdeklődők folyamatosan nyomon követhették az ösztöndíjasok munkáját, és képet kaphattak a szórványban élő magyarság mindennapjairól és ünnepeiről – olvasható az államtitkárság összegzésében.

A program 2016 szeptemberétől folytatódik. A pályázat már lezajlott, a 294 jelentkezőből kiválasztott 50 ösztöndíjas között 18 külhoni származású, egy pedig a diaszpórában született. Az idei évben a korábbiak mellett új helyszínek is bekerültek a programba, így Gyimesbükkre, Türbe, Máramarosszigetre, Pozsonyba és Ungvárra is küld fiatalokat az államtitkárság – közölték.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!