Orbán Viktor: történelmi szövetség a lengyel-magyar

Forrás: MTI

Történelmi szövetségként jellemezte a lengyel-magyar kétoldalú kapcsolatokat Orbán Viktor miniszterelnök, aki hétfői tárgyalásuk után arról biztosította Beata Szydlo lengyel kormányfőt, hogy Lengyelország számíthat Magyarország szolidaritására bármilyen kettős mérce alkalmazásával szemben. A Budapesten folytatott megbeszélést követő közös sajtótájékoztatón Orbán Viktor elmondta: lengyel kollégájával közös célként határozták meg a visegrádi együttműködés (V4) megerősítését.

A találkozó középpontjában álló kétoldalú gazdasági kérdésekről szólva a magyar miniszterelnök fontosnak nevezte a lengyel és magyar cégek közötti kapcsolatok szorosabbra fűzését. Ennek érdekében Beata Szydlóval megállapodtak arról, hogy a két ország keleti iparvidékeit négysávos gyorsforgalmi utakkal fűzik majd össze. Konkrétan Miskolcot említette, amelyet Kassa irányába autópálya-rendszer kötne össze Lengyelország keleti részével. Megegyeztek továbbá a vasúti összeköttetések és a közvetlen légi közlekedés megerősítésében. Utóbbi például Budapest és Katowice, illetve Krakkó között.
   

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!