Ötmilliárd forintból újítják fel a Budai Vigadót

Forrás: MTI

Mintegy 5,5 milliárd forint állami támogatásból újítják fel a Budai Vigadót; a két és fél éven át tartó beruházás során szigetelik az épület alapozását, helyreállítják az eredeti belső terek többségét, és egy új tető alatt próbatermeket alakítanak ki.

Az elmúlt évek nagy kulturális beruházásai után fontos, hogy a népi kultúrát kiszolgáló intézmények is méltó körülmények között működhessenek – mondta el a Hagyományok Házának otthont adó épület felújításáról kedden Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója emlékeztetett arra, hogy az 1900-ban épült Budai Vigadó 1951 óta szolgálja a népi kultúrát. A Corvin téri palota homlokzata 2007-ben megújult, majd 2013-ban egy kisebb, 100 milliós belső felújítás is magvalósult, de az épület még számos világháborús sérülés nyomát viseli, alapjai nincsenek szigetelve, ezért megsüllyedtek, és a máig azbesztpalával szigetelt tető is cserére szorul.

Szükség van a ház gépészetének megújítására is, mert a több mint száz éves ólom vízvezetékcsövek már igen gyakran törnek, de elavult az elektromos hálózat is – fűzte hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!