Pályázat a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapjára

Forrás: MTI

A Rákóczi Szövetség pályázatot hirdet Kárpát-medencei középiskolások és egyetemisták számára a Felvidékről kitelepített magyarok április 12-i emléknapja alkalmából. A szervezet MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a pályázatot azzal a céllal hirdetik meg, hogy minél több fiatal kerülhessen közelebbi kapcsolatba - önálló alkotó- vagy kutatómunkával - a Benes-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített több mint százezer magyar ember sorsával.

Pályázni március 20-ig, irodalmi művel - vers vagy próza -, történelmi esszével, tanulmánnyal, interjúval, rövidfilmmel, illetve egyéb szabadon választott műfajban elkészített pályamunkával lehet. Az eredményhirdetést és díjátadást a Rákóczi Szövetség központi emlékünnepségén április 12-én, az Országgyűlés felsőházi termében tartják.

A magyar Országgyűlés 2012. december 4-én ellenszavazat nélkül fogadta el, hogy ezentúl április 12-e a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja lesz. A szövetség közleményében felidézi, hogy 1947. április 12-én indult az első transzport Magyarország felé. Az idei emléknapnak különös aktualitást ad, hogy 70 éve, 1946. február 27-én írták alá a diszkriminatív kisebbségpolitikai eszközökkel kikényszerített csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezményt.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!