A parlament kedden emlékezik 1956-ra

kdnp.hu - MTI

Négynapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a következő két hétben. A képviselők kedden külön, egyórás ünnepi ülésen emlékeznek az 1956-os forradalomra és szabadságharcra.

Az ülés hétfőn 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, a házelnök napirendi javaslata alapján Csúcs Lászlóné lengyel nemzetiségi szószóló is beszédet mond.

A képviselők ezt követően két órában interpellálhatják a kormány tagjait, majd szintén a kabinetnek címzett azonnali kérdések hangozhatnak el.

Az első ülésnap végén a másnap elfogadni tervezett javaslatok utolsó, bizottsági jelentésekről szóló vitáit bonyolítják le.

Az Országgyűlés kedden délelőtt 10 órától 1956-ra emlékező ünnepi ülést tart, amelyen Kövér László házelnök mellett beszédet mond Stanislaw Tillich, a német parlament felsőházának (Bundesrat) elnöke és Marek Kuchcinski, a lengyel Szejm elnöke.

A parlament rendes ülése 11 órakor, napirend előtti felszólalásokkal folytatódik, majd összesen tizenhárom javaslatról szavaznak a képviselők. A Ház ekkor dönthet például a kormány Földet a gazdáknak! programjáról szóló törvényről, valamint az egyetemi kórházak létrehozásáról, továbbá két ellenzéki népszavazási kezdeményezés kiírásáról.

A határozathozatalokat követően egyebek mellett a kormány belügyi tárgyú törvénymódosítási javaslatáról, valamint az általános közigazgatási rendtartásról szóló indítványáról is tárgyalhatnak.

A szerdai napirenden hat javaslat általános vitája szerepel. Ekkor kerül terítékre például a kormánypárti képviselők azon előterjesztése, amely gyermekvédelmi és egészségügyi tárgyú törvények módosításaival növelné a gyermekek biztonságát.

Az Országgyűlés ülése a következő hét szerdán kérdésekkel és azonnali kérdésekkel ér véget.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!