Sajtószemle - Továbbra is jelentős fölénnyel vezet a Fidesz-KDNP pártszövetség

kdnp.hu

Továbbra is jelentősen vezet a Fidesz–KDNP az MSZP-vel szemben – derült ki a Tárki legfrissebb felméréséből. Az intézet szerint a kormánypártok 50, míg a szocialisták 21 százalékon állnak. Jelentősen emelkedett a bizonytalanok aránya: míg júliusban 44, addig szeptemberben már 51 százalék nem tudott magának pártot választani.
http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=172779

Még októberben benyújthatják az országgyűlésnek a képviselők mentelmi jogának újraszabályozásáról szóló törvényjavaslatot - mondta a parlamenti szakbizottság KDNP–s elnöke. Rubovszky György abban is biztos, hogy az új szabályokat még idén el tudják fogadni. Szerinte a kérdés szorosan összefügg a képviselők tiszteletdíjával és javadalmazásával, aminek átalakítása már elkezdődött a fideszes Lázár János javaslatára.
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=133435

Az ellenzék egyöntetűen tiltakozott a döntés ellen. A Fővárosi Közgyűlés a Fidesz és a KDNP képviselőinek szavazataival hagyta jóvá a fővárosi egészségügyi intézmények állami kézbe adásának előkészítéséről szóló megállapodást.
http://www.hirado.hu/Hirek/2011/09/28/15/Allamosithatjak_a_fovarosi_korhazakat__ellenzeki_ossztuz_a.aspx

Zsombó - 3 kérdést teszünk fel olyan embereknek, akik valamiért az érdeklődés középpontjába kerültek, és olyanoknak, akik válaszolni hivatottak aktuális témákra. Ezúttal Semjén Zsolt (KDNP) miniszterelnök-helyettest kérdeztük az őszi törvénykezési dömpingről.
http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/3_kerdes_-_aki_valaszol_semjen_zsolt_miniszterelnok-helyettes/2242335/?utm_source=hirkereso&utm_medium=feed&utm_campaign=hirkereso

Szeretnénk megváltoztatni azt a felfogást, hogy az idős az, aki a nyugdíjat várja és teher a társadalom vállán – jelentette ki Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerdán, az Idősbarát Önkormányzati Díj és szakmai elismerések átadó ünnepségén az Országházban.
http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=172773

Felvilágosító akciósorozatot indít a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK), a kiemelt cél, hogy az egészségügyben megváltoztassák jelenlegi a "szuperkoncentrált döntési mechanizmust". Ezt a NEK tagja, Cser Ágnes jelentette be a kerekasztal soros ülése után sajtótájékoztatón szerdán Budapesten. Mint mondta, jelenleg egy személyben Szócska Miklós egészségügyi államtitkár dönt arról, hogy hol, mikor és milyen minőségi ellátáshoz juthatnak az emberek.
http://hvg.hu/itthon/20110928_nek_akicosorozat_cser_agnes#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2011_9_28

Az egészségügyi államtitkárság ismét állami kézbe szeretné venni az influenza-oltóanyag előállítását. A Népszabadság birtokába került egy kormányzati dokumentum, amelyben a szakállamtitkárság a Nemzetgazdasági Minisztériumnak ezt javasolja. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár kabinetfőnöke, Beneda Attila elismerte: az egészségügyi ágazat vezetőit „erősen foglalkoztatja”, miként növelhetnék az állam szerepét a védőoltások hazai gyártásában és forgalmazásában.
http://www.medicalonline.hu/cikk/az_allam_visszavenne_az_oltasbizniszt__vege_az_omninvestnek_

A nyáron felajánlott, havi 100 ezer forintos ösztöndíj mellé újabb pénzt nem tud adni a kezdő rezidenseknek az egészségügyért felelős államtitkár az idén, ám, mint Szócska Miklós jelezte, még e héten ajánlatot tesz a szakképzési rendszer átalakítására.
http://www.vg.hu/vallalatok/egeszsegugy/nincs-tobb-penz-a-rezidenseknek-no-az-elkerulheto-halalozas-358808

Holnap hozzák nyilvánosságra az új köznevelési törvény koncepcióját. A kormány lényegében vita nélkül megerősítette az abban foglaltakat - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az MTI-nek.
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=133433

A Budapesti Corvinus Egyetemen kitüntetett Demján Sándor üzletember szerint vannak olyan szakok, amelyektől nemcsak az állami támogatást kell megvonni, de a teljes oktatást meg kellene szüntetni, és az évente szükséges néhány hallgatót inkább a legjobb külföldi egyetemekre küldeni. (…)A korábban az Origóhoz került felsőoktatási koncepció több szakot a jogász- és közgazdászképzésben teljesen kivenne az államilag finanszírozott körből, igaz, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár azt állította, hogy megmarad az állami finanszírozás ezen képzésekben. Demján Sándor szerint azonban vannak olyan területek, amelyeket Magyarországon egyáltalán nem szabad oktatni, de ezek között nem jogász és közgazdász szakokat említett példaként.
http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/felszamolna_tobb_egyetemi_szakot_demjan_sandor.497095.html

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!