A soproni KDNP üdvözli, hogy nagypéntek munkaszüneti nap lesz

A KDNP Soproni Szervezete kettős örömét fejezi ki, hogy az Országgyűlés két, a családok és a közösségek megerősítését szolgáló döntést fogadott el keddi ülésén, a kormánypártok és az ellenzék támogatásával – írta a kisalfold.hu.

kdnp.hu – kisalfold.hu

Az egyik: a bírósági végrehajtásról szóló törvény módosítása, amely azoknak a családoknak segítség, mentőöv, akiket otthonuk elvesztése fenyeget. A jogszabály alapján a becsérték száz százalékán lehet kiírni árverést végrehajtás alatt álló ingatlanra és semmiképp sem maradhat fenn a hitelezők által behajtható tartozás.

A folyamatos árverés egy éven keresztül szintén ezen a százalékos arányon történhet, a következő árverésen 90 százalékra mehetnek le, ami szintén fontos az adósmentés szempontjából.

Üzenetértékű az is, hogy a Parlament 98 százalékos többséggel, nem szavazat nélkül fogadta el a javaslatot, hogy a Nagypéntek munkaszüneti nap legyen. Ez bizonyítja, hogy Magyarország kormánya és Parlamentje elkötelezett az ország keresztény értékrendisége megerősítésében, ami fejlődésünk és jövőnk egyetlen útja.

Azzal, hogy a kormány pihenőnappá tette a nagypénteket lehetőséget biztosít mindenkinek – hite szerint – méltó ünnepre, vagy pihenésre, lelki-testi feltöltődésre. Örömteli, hogy a magyar gazdaság teljesítménye lehetővé teszi , hogy megtörténhessen a családok megerősítése és egy értékrendjében alapvető nap munkaszüneti nappá nyilvánítása.  
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!