Székely szabadság napja – Az erdélyiek mellett több magyarországi településen is lesznek megemlékezések

Forrás: MTI

Nemcsak Romániában, hanem több magyarországi településen is lesznek megemlékezések ma, a székely szabadság napján. Budapesten, a Hősök terén este 6 órakor tart megemlékezést a Székelyföldért Társaság. Székesfehérváron a Fejér Szövetség a Maros-hegy körforgalmában tart mécsesgyújtást, Esztergomban, a Mária-Valéria Híd hídfőjénél gyertyás megemlékezést tart és felvonja a székely zászlót az Ezredév Polgári Társulás, az Esztergomi Polgári Körök, és a felvidéki Limes Anavum Regionális Honismereti Társulás. Szolnokon a belvárosi nagytemplomnál, a székely származású vitéz Nagy Gyula altábornagy és vitéz Nagy Áron vezérőrnagy emléktáblájánál tartanak szimpátiatüntetést.

Az évfordulón az 1852-ben felgöngyölített Habsburg-ellenes székely szervezkedés 1854. március 10-én kivégzett három vezetője - Török János, Gálfi Mihály és Horváth Károly - marosvásárhelyi emlékoszlopánál szerveznek évről évre megemlékezést. A 2013-as és 2014-es rendezvény felvonulással és a romániai régiók kialakítására vonatkozó romániai kormányzati elképzelések elleni, a székelyföldi autonómiaigényt megjelenítő tiltakozással végződött. Az SZNT az idén is felvonulással és a prefektusi hivatal előtti tiltakozó megmozdulással társította volna a megemlékezést, Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere azonban csak az emlékmű melletti megemlékezést engedélyezte. A felvonulást és a tiltakozó megmozdulást arra hivatkozva tiltotta be, hogy az elmúlt két évben a hatóságok rendbontásokat tapasztaltak, és a felvonulás által érintett egyik helyszínen korábban már más rendezvényt engedélyezett. Keddre Sepsiszentgyörgyre, Gyergyószentmiklósra és több más székelyföldi településre is tüntetéseket hirdettek emiatt helyi kezdeményezők.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!