Szijjártó Péter: a visegrádi csoport egységes marad

Dacára minden megbontási kísérletnek, a visegrádi csoport egységes marad általánosságban, de ezen belül a migráció szempontjából is, ezt világossá tették egymás között és mások előtt a V4-ek az Európai Unió tagállamainak informális külügyminiszteri találkozóján – közölte Szijjártó Péter külügy- és külgazdasági miniszter pénteken az MTI-vel telefonon Tallinnból, a találkozó helyszínéről.

Szijjártó Péter: a visegrádi csoport egységes marad

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Iván Korcok szlovák ügyvivő külügyminiszter az EU informális külügyminiszteri találkozóján Tallinnban 2017. szeptember 8-án. (MTI Fotó: KKM)

„Továbbra is elutasítjuk az illegális bevándorlást, és harcolunk a kötelező betelepítési kvóta ellen. Nem fogjuk elfogadni, hogy ránk erőltessenek egy kudarcba fulladt, ráadásul az emberekre veszélyt jelentő döntést, nevezetesen a kötelező betelepítési kvótát" – tette hozzá Szijjártó Péter. „Ráadásul aljas sumákolás zajlik Európában a betelepítési kvótákkal kapcsolatban három szempontból" – jelentette ki.

Egyrészt „sumák módon" eltitkolják, hogy itt egy állandó mechanizmust akarnak bevezetni a korábban ideiglenesnek mondott szétosztás helyett. Másodsorban „sumákolás" zajlik az eddigi eredmények szempontjából, hiszen két év alatt mindössze 25 százalékban sikerült teljesíteni a kvótát. Magyarul, ezt a döntést patetikusan dicsőítő országok is csak maximum az egynegyedében hajtották végre a döntést úgy, hogy az már két éve történt, és már csak 18 nap van hátra a teljesítésre, tehát ebben nagy változás már nem várható – mondta a magyar miniszter.

Harmadrészt európai „sumákolás" zajlik abból a szempontból is, hogy az elosztás teljesítésének teljes kudarcát azoknak az országoknak a nyakába akarják varrni, amelyek a „sumákolás" helyett őszinték voltak mindvégig. A visegrádi csoport országai tartoznak ebbe a kategóriába. „Mi mindvégig őszintén elmondtuk a véleményünket a betelepítési kvótáról, világossá tettük, hogy ezt egy biztonsági kockázatnak tartjuk, és nem akarjuk kockáztatni az országok és a bennük élő emberek biztonságát" – szögezte le a magyar diplomácia vezetője.

Szijjártó Péter a külügyminiszteri találkozó alkalmából kétoldalú tárgyalást folytatott mások mellett az esemény házigazdájával, Linas Linkevicius litván külügyminiszterrel. Megállapították, hogy a két ország együttműködése példaszerű, Litvánia nagyra értékeli, hogy Magyarország rendszeresen kimutatja szolidaritását a balti államokkal. Ennek jegyében jelenleg is 130 magyar katona állomásozik a Baltikumban, 2019-ben pedig Magyarország újra részese lesz a balti légtérvédelmi feladatok ellátásának a NATO keretén belül. A két ország szorosan együttműködik az ENSZ-ben, Litvánia támogatta Magyarország tagsági pályázatát az Emberi Jogi Tanácsba, cserébe pedig Magyarország támogatja Litvánia jelöltségeit. Mindkét országnak az az érdeke, hogy a Nagy-Britannia európai uniós kilépéséről szóló tárgyalások eredményeként egy átfogó, igazságos megállapodás jöjjön létre az ország és az EU között. A két miniszter aláírta a minősített adatok kölcsönös védelméről szóló kétoldalú megállapodást, amelynek révén tovább fejlődhet a két ország közötti biztonsági együttműködés.

kdnp.hu – MTI